Sevilla csillaga

Csengett a hangja.

Egyszer közelről csattant és csilingelt,

máskor halkan és nagyon szomorún

zümmögött távol –

Csilláros színpad szórta rá a fényét,

s mesét mondott Sevilla csillagáról.

Benne volt minden:

izzó élet és halott szerelem: –

szenvedélyes, vad, zöld szikrákat szórva

tűzött a szavalóra

ezer szem, némán, forrón, mereven.

S volt, aki ezt nem bírta,

szegény, csöndes valakinek

felleg borúzott a szemein át

és félig alva,

álomba halva,

megkönnyezte

– Sevilla csillagát.