SIKÁTORI BALLADA

A város szélin, a gyár közelében,

tömlöcös, tompa sikátor alatt

- ha az este ködösen, vörösen szitál -

Mea lengve, lebegve halad.

Barna hajába az esteli köd

lobogó, lázas színeket köt;

hajtja a vére, a bátor,

a csókos, a szomjas, a szent predikátor.

Nyomába zenél a sikátor.

A gyárfal alatt, hol szennyes a part,

sötétlik egy emberi váz.

És vár és vigyáz és remeg és dalol

és dalol és remeg és vigyáz.

Barna szemén Mea arca tüzel,

friss csókok reménye az ajkán.

Vadul táncol a vére, a bátor,

a csókos, a szomjas, a nagy predikátor.

Körötte kigyúl a sikátor.

Zúg, zendül a csönd, a sikátori csönd

és kigyullad a part meg a gyár.

A beólmozott ég színe fáklyapiros -

most kel nászra a tél meg a nyár.

Barna szemek szine összeborul,

összefolynak az ajkak s a hajak...

Szomorú himnuszt búg a november:

átkozott koldus mind, aki bátor!

S könnyekbe fúl a sikátor...