SIR-SZOBORRA.

Pihensz, angyal-szelid leány!

Arcád hamar meghervada;

Lelked fényes és tiszta volt,

Mint a menny gyöngéd harmata,

A földön megszerette azt

Az ég, amelytől származott,

S korán, korán visszavevé!

Mint a napsugár a harmatot.

Virág voltál, - amelynek ad

A szép tavasz díszt s illatot;

Kellem- s szelídségben valál

Dicsőitett, megáldatott!

S a dús kincset nem bírva meg,

Gyöngéded élted megszakadt;

Mint megtörik a gyenge szár

A túl teljes virág alatt.

Pihenj, angyal-szelid leány!

Köny s bánat áll szobrod felett,

Mely a mély gyászoló szülék

Fájdalmában emelkedett;

Bús könnyeiktől hantodon

A sirvirág kisarjadott; -

Ah! csak te hervadsz oda lenn

Halvány liljom, halvány halott.