Siralom

Elbújt előlünk az irgalom napja,

ronggyá olvastuk már a bibliát,

s a harsonás, ítéletes világvége,

ki tudja, merre még.

Az őszre tél és újra nyár –

ha fűtjük is, hideg a szobánk.

Plátót és Kantot betéve tudjuk,

odvasakat ásítunk.

Mintha pályaudvaron ülnénk,

únosan valami vonatra várva.

A bölcsebbek mereven mosolyognak:

ők már tudják, hogy semmi se jön.

De jaj lenne nekik, ha mondanák,

ezer jaj, hogyha nevetnének:

A tömlöcökben nem fér el a jajgatás,

az őrültek háza zsúfolva van.

Unatkozó emberek karácsonyfát

gyújtottak a főtér közepén.

Belefürdünk gyermekesen a lángba.

Egy sovány pap beszél.

Azt mondja, hogy sokat kellene sírnunk,

nagyon rosszak vagyunk.

S mi letérdepelünk és kórusban zokogunk:

Miserere! Miserere! Miserere!