Siremlék

Engem nem látott senki még. S az évek

suhantak. Minden évben egy-egy fátyol

hullott le rólam: mégis csupa fátyol

a lelkem; s búsan hátrálnak az évek.

Ki fog meg engem? Mint a hal, kisiklom;

Próteuszként változom és elomlok,

mint síma hab. Óh változom s elomlok

míg élek, s minden marokból kisiklom.

De ha meghalok, kikelek mezitlen

koporsómból, sírom fölé örökre

szobornak állni s maradva örökre

láthatón, mozdulatlan és mezitlen.

Madarak jönnek s szállnak: én csak állok.

A nap kisüt s mosolygok; szürke felhő

árnyékoz s elborúlok, mint a felhő;

s a zápor is sűrűbb lesz, ahol állok.