Síri dal

Dalt, síri dalt akarnék zengeni,

Nem lágy panaszt feletted hősi nemzet,

De bút végetlent, szív, minőt nem érzett

S nem sírtak még el ember könyei.

Nem kiégett szívért zeng e húr,

A szív önkínját önmaga viselje,

E dal hazám, egy sashon rekviemje,

S az énekes nem Cherub, de Hadúr.

Ki nemzetéhez menydörögve szólt,

Ki néki messze fényt sugárzó karddal

Szerzett hazát, nem hagyja, hogy könyárral

Mosódjék most is a vért szokta holt.

Nem tűri ő, hogy lant epedjen ott,

Hol ő beszél, ott bércek csapnak össze,

Hol ő ítél, ott a vér a sors betűje

És egy egész nagy nemzet a halott.

Ily dalt, ily dalt akarnék zengeni,

Nem lágy panaszt feletted hősi nemzet,

Nagy volt halálod, szent végső küzdelmed.

Irigyelhetnek a föld népei.

Rohant a zsarnokság mint tengerár,

Te voltál a szabadság végbástyája,

Kezedben volt a népjogok zászlója,

Melytől egész föld retteg avagy vár.

Híven betöltötted napszámodat,

Szíved szent vére folyt a küzdelemben,

Karod lankadt, néztél kétségbesetten,

Hol lelsz frigyest, hol lelsz bajtársakat.

Ők szégyeneljék, kik nem jöttenek,

Elhagytak önzőn, gyáva felfogással.

Te elbukál, de együtt szent zászlóddal,

S az önző népek ők rettegjenek.

A zsarnokság rohan mint tengerár,

A végső gát lehullt vitéz népemmel,

És látván mily hálátlan volt az ember,

Új Leonidást a föld nem talál.

Vad harci mén tiporja majd le szét

A művelődés szent kelyhű virágát,

Csak népem nem őrzendi vad csapásit,

Ő nem lesz rab, mert meghalni nem félt.

Ő zászlójával nyugszik sírban lent,

S míg a világon egy-egy jobb kebel lesz,

Szent áhítattal lép sírja széléhez,

S vezércsillagja hős neve leend.

S ha még itt-ott magyart szül bús anya,

Nem lesz hon, mely fiát lebilincselje,

Melyért hevüljön, s folyjon szíve vére,

S lesz a világszabadság harcosa.