Sírom

Egyszerű fenyődeszkából

Adjatok nekem koporsót,

Melyen tegnap még vihar sirt,

Melyen tegnap még madár szólt.

Zöld mezét mely nem löké el

Közepette szörnyü télnek,

Mint a költő emberek közt

Ifjuságát a kebelnek.

Sírom kint álljon szabadban,

Honnan messzi, messzi látni;

Nap sugára, éj viharja

Járjon azt meglátogatni.

Emberkönny csak fájna nékem,

Bár valódi, bár ál lenne,

S lelkem sírban sem kesergne,

Ámde életet szeretne.

S életem lesz a természet

Minden szívedobbanása,

A madárdal - a ködös nap,

Rózsaár - levél hullása.

Kis virág hajol siromra

Ő emlékszik, azt hiszem, rám;

Hogyha hallom a pacsirtát,

Azt hiszem, dalom zengik tán.

S fergeteg ha jő robogva,

Gondolom, hogy népem ébred,

Számadást tart - és haragján

Multja vesz - jövője éled.

S álmodom tán igy sokáig,

Ámde dőre nem lesz álmom,

Egykor testesűl bizonnyal,

Jól tudom s nyugodtan várom.