(SÍRVERS)

Egy özvegy, boldog mint nő és mint anya egykor,

Míg e szép neveket sorsa viselni hagyá, -

Keble kihalt örömét e kőnek alája temette,

Jó férje s szeretett magzata hamvaiban. -

Eltemeté bennök, mit az élet nyujthata édest

És örökös gyásznak fellege szálla reá.

Sorsa sötétségén csak a hit fáklyája dereng, mely

Túl a síron igér majdani egyesülést.