Skála

Őszi éjjel

a nők ágya,

mint a vér.

Vágynak ők is,

árva lelkek,

a napér.

Lámpa füstöl

hosszú füsttel

olykoron.

Hull az ágyra

fekete hó,

a korom.

Künn az ajtó,

bús sóhajtó,

nyekereg.

Tompa hangon

rí a gangon

egy gyerek.

Ülnek-ülnek

az ágyaknál

csendesen,

gondolkoznak

régi, rút

emlékeken.

Egy se tudja,

hogy mi bántja,

mit akar?

Kóc a fésűn,

a fejükben

zűrzavar.

Forró ujjuk,

mely sok férfit,

szívet ölt,

most fázósan,

fényes tűvel

inget ölt.

A gavallér -

aranytallér

hova ment?

Porlad ő is,

mint a szivük

odalent.

Hervadt ajkuk

csókos álmot -

sírva kér.

Őszi éjjel

a nők ágya,

mint a vér.