Sodoma

Javában áll a vásár; a zsivajban

Megsiketül a lelkiismeret.

A cég föloszlik; im végeladóban

Árverelik a kerületeket.

Kapós az áru; hogyne? sokat ér,

S potomság, mit a boltos érte kér:

“Ki hazudik nagyobbat?” E sivár

Föltétel a kikiáltási ár.

Föl és alá tud hizelegni szebben

A mennynek és pokolnak egyaránt?

Ah könnyü sor! mi drága még részletben -

Egészben szinte semmit ér hazánk...

Lemondott róla régen mindenik,

Adó, vevő, hivén, hogy sírba tért.

Csak még a bőre! ezt adják, veszik,

Igaz, hogy olcsón: egy üveg borért...

Mint mikor a hajó a víztölcsérben,

Haj rá, neki! hol a pezsgős palack?

Pokolba őrült becsület, szemérem!

Föl a kabinba, hol a szűz ajak?

Nyerít a kéjvágy, bőg a hiúság,

Vonít az írigy önzés éhesen.

Itt már hiába átok és imádság!

Én már csak a kénkő-esőt lesem.

És eljön az, hah, itt is a határon;

Én látom azt, mint Lót, rég, egyedül.

De nem megyek, nem mozdulok... bevárom...

Hiába a sugallat: menekülj!

Kéj lesz nekem e gyilkos tűz-zuhany;

Szemlélni, hogy rémül a gyáva gaz!

Diadalom, ha ők mindannyian

Látják, hogy hal meg köztük egy igaz.

Mint egykor Herkulanum és Pompeji

Végnapján, láva-temető alatt,

Volt még egy hű, valódi római,

Ki mozdulatlan, őrhelyén maradt;

Ha majd kiásnak a hamu-özönből

Álmélkodó késő évezredek,

Találnak ott - s majd rám ismernek erről

Egy fölemelt főt s egy üres kezet!...