Sóhajok

Ha szentegyházban látom őt

Diszes vasárnapon:

S imák rezegnek végig-el,

A buzgó ajkakon!

Csak azt hiszem, hogy ez imák

Feléje szállanak:

S az égben, mely szemében van,

Majd vissza hangzanak.

És én irigylem az eget,

Melyt annyi szív imád,

Ha szent sugára annyinak

Halált, és éltet ád.

Félek, hogy ennyi hang között

Szűm hangja elrezeg,

Mint csattogánynak éneke:

Ha zúg a fergeteg.

Ha táncsorok tolonganak

A népes termeken,

És az örömnek angyala

Lejt végig kebleken.

Ha látom őt a táncsoron,

Mint a tavaszzephirt:

Mely reptiben ád a virág

Sorvadt keblének írt:

Csak azt hiszem, hogy ő az ég

Mosolygó angyala!

Ki szent varázzsal édenét

E földre bájolá.

Hogy újra menjen, és nekünk

Itt hagyja bánatát,

És bánatában a világ

Múlt paradicsomát.

S ha rám derűl az égi szem

Szivemnek éjjelén:

Az üdvsugárban, engemet

Mutatva tűkörén:

Az égnek üdve tölti el

Keblemnek rejtekét,

Szemében lelve mord borúm

Feltűnő békjelét!

S szememnek árja is megáll

Ez égi békjelen,

Mely egy világnak bűneit

Varázsolhatja el.

S reménylek! ám dicső az ég!

Hazug sohsem lehet,

Szemed sugárza életem

Egébe - üdvömet.