Sóhajok hídja

A mi életünk sóhajoknak hídja,

Mely átível a sötét lagunán, -

S majd jőnek egykor boldog gondolások:

Szerelmes párok - sok százév után

S a híd alatt megállnak. Ó be mások,

Be mások lesznek ők, mint Te meg én,

S majd nézik egymás ifjú arculatját

Velence ősi, komor tükörén.

A mi életünk sóhajoknak hídja,

De elszánt léptünk alatt kong a híd,

Lenn ásítnak az ólomkamarák

És rajtunk senki, semmi sem segít.

Akkor majd nászdal zeng a híd alatt,

S egy erős kéz szorít egy kis kezet, -

Mi akkor már történelem leszünk:

Fekete kő s fehér emlékezet.