Sok súlyos álom

Sok súlyos álom háborít gyakorta

amilyen álma senkinek se volt

és lelkem mint az óriás retorta

amelyben egykor Isten főztje forrt

midőn a világ tésztáját sodorta

remekké gyúrva a sötét gomolyt

hogy bár nem édes, ékes lett e torta

s diszíti fellül a nap és a hold.

Igy lelkem új világok vegyedénye

de zárt edény és szája, csőre nincs;

az én szobámnak nem nyílik redőnye

az én kincsem elásott, néma kincs

az én álmom felejtett, régi álom:

saját szivemnek kulcsát nem találom.