SOK SZÉP NEFELEJCSEM

Sok év tar hátán sok szó leperdül

s kopottan a múlásba fakul.

Kimondtam e szókat, leperdült az árjuk,

az én kálváriám az ő kálváriájuk,

elkápráztak nyomtalanul.

Ma este, vagy éjjel, vagy holnapután,

ha nagyon kínoz fakulás, mulás -

majd honnan veszem, jaj! honnan veszem

én azokat a szókat, már sohse hangzókat,

amik én voltam és senkise más?

Ma este, vagy éjjel, vagy holnapután

lehet ünnepem még nekem is.

Gyönge, kipendült, rossz szívem ágya,

vágyát, a szépet friss vérbe mártja:

lehet még ünnepem is.

S csók-kéj-öllángok terített partján

nekem, - úgy érzem - illenék,

ha ajakamra lágy igék

csuszamlanának s én hadarnám...

A régi szókat, mik sok évek

tar hátán kopva, megfakulva,

megsiketülve, megvakulva,

elkáprázva múlásba fúltak;

míg üdv-kupámat elhajítom

s a szókból az életbe hulljak...

De haj, szók nélkül élet nincs:

kimondtam régen, béke rájuk,

kálváriám - kálváriájuk.

S úgy kell majd, hogy a földre essem,

sirassam sok szép nefelejcsem.

S ajkaim: hamvvedrét drága szóknak,

zokogva a mély földbe rejtsem.