(SOK VÉSZ RIASZT...)

Sok vész riaszt a tengerek árjain,

Mégis vak hittel sürgeted árbocid,

Hogy a remény majd egy Charybdis

Mérges öblén, veled elmerűljön.

Elöbb megéred ezt remegő Hajós!

Mint azt, miért oly szívesen útazol.

Oh! a remény nem bíztat immár

Amikor elragad a valóság.

Boldogtalan! - járj! már tova hányatik

Hajód, vitorlád már szakadoz, bomol,

Zúg a dagadt víz árja, s színét

Északi szél dühe ostromolja.

A kormos égnek fellegiből zavart

Morgással a bús mennykövek hullanak,

S Romlott hajódat szerte hányva

A zivatart követő veszélypont.