Sors

Hány édes ajak szomjazza a csókot,

Óh, mennyi szerelmet nem viszonoznak!

Az emberi szív örökös viselője

Minden emésztő földi nyomornak.

Hány lányka busul, hány ifju legényke,

Mert van szív elég, a ki márvány,

Hány éli az életet által

Lángolva, szeretve, de árván!

Mert nincsen, a kit megöleljen,

Nincs, a kinek fölajánlja szerelmét.

Tegnapja ha volt aggódva remélés,

Már mája csalódás, bánatos emlék...

Majd fordul a kor - hideg ősz jön

Forró szerelemre, tavaszra

Elfonnyad az arcz, dermed a szív,

A tél a fejet behavazza.

S meggyógyul a szív, megszünnek a harczok...

(Óh, jaj nekem is, hogy ez így van!)

Nincs üdv, pihenés a világon,

Nincs béke sehol, csak a sírban!