(SORVADOZÉK, S VESZTEM...)

By Mihály Vörösmarty

Sorvadozék, s vesztem, mint sarja között megütött ág

Távol az élettől, puszta, kietlen uton.

De te jövél, életre hozál már veszni hagyottat

S veszni hagyottan már ott te karodra vevél,

Most az öröm bennem, s az erő, s a munkabiró kedv

Gondjaidért mentőm, újra születve köszön.