SÖTÉTBEN

Én hét sovány esztendőt éltem,

amelyre nem jött hét kövér.

Remények ágyán elhenyéltem

és múlt a nyár. És jött a tél.

A gabonám lábon fagyott el

és igásbarmom éhenhalt.

Az élet lassan így hagyott el

és így hagytam el én a dalt.

Most fekszem elfordult szemekkel

és semmi jóban nem hiszek.

Nem hallom, mit suttog a reggel

és mit beszélnek a vizek.

Gondolni sem merek a rétre

s az égre nézni nem tudok.

Megfeketült a szívem vére

és átfont egy sötét burok.

Még kissé nézem a sötétet

s mind lejjebb, lejjebb gördülök.

A sorsom lángja majd föléget

s - kopott kavics - elgördülök.