Souvenir

Ancsára gondolok, a kis cselédre,

Aki Szakolcán robotolt szegényke.

Hajnalra kelt és éjnap egyre fáradt,

Alázatos szemében szolgabánat.

Én vele soha, soha nem beszéltem,

Idegen volt a nyelvem és a vérem,

Ő bús kis szűz volt, én szomorú férfi,

A bánatunkat arra ki se kérdi.

De egyszer mégis váratlan titokban

A piruló arcára csókot loptam.

Fölremegett rá kicsi teste, lelke,

Mint Mirjám, az angyali üzenetre.

Ki tudja, hol van Ancsa, tán a mennyben,

De néha vágyom rá, hogy megkeressem

És mondjam néki, nyelvén más világnak,

Madárnak nyelvén és nyelvén virágnak:

Bús, kis cseléd te, szolgáló leányom,

Két ilyen árva, mint mi, nincs e tájon,

Ne szégyeld azt a csókot, benne égett

Egy fájdalmas, nagy, meddő férfiélet!