Stanzák

A könyvek várnak, ó de mennyi könyv még.

Szép, holt betűk, száz élő gondolat.

Távol, közel a vérző, ősi föld ég,

De nékem már elásták kardomat.

A lelkem bús csuklyába öltözött rég

S megölték ifjú akarásomat.

A könyvek várnak, könyvek könyve, tenger,

Találkozóra távoli szívekkel.

Ó volt idő, hogy én is elszakítám

A mély magánnyal szerződésemet;

Mert szép az élet és ragyogva hitvány

És hívogat és híván, eltemet.

Ó szép a nő s a mester is tanítvány

És kontár, hogyha vélük enyeleg,

Ó szép a nő és sírni kell, ha kába,

Kietlen vággyal gondolunk reája.

Már késő minden, újfent vár a néma,

Komoly magány, hol szívem, nagybeteg,

Úgy néz az égre, mint távol határra,

Hol társaim a vándor fellegek.

Kék csönd, te légy már harcaimnak ára,

Hol a galamb és az öröm lebeg.

Milyen nagy és mély a világ, ha némán

És messziről és idegenre néz rám...