Stanzák az ifjúságról

Ó ifjúság, most vagy legszebb nekem te,

Mikor lelkemre már a dér leszáll,

Mikor kopogtat már a csendes este

S a temetőknek örökzöldje vár.

Most látom rózsás fényében derengve

A hajnalt, amely messze mese már,

Mikor az élet gyászáról daloltam,

Mert boldog voltam és szomorú voltam.

Ó ifjúság, most látom arcodon már

A jövendőt, mely nékem elveszett,

Dalom ma fájó bűnbánati zsoltár

És himnuszomat zokogom neked.

Te vagy a tiszta áldozati oltár,

Hol szívem elmúlt vágyakon mereng

S az álmok tömjénét égetve hittel,

Szép múltba szállok szálló éveimmel.

Ó ifjúság, te nem tűnhetsz előlem,

Hisz minden lépten lelkem rádtalál,

Tavasz-viharban, báli hegedűben

Nekem a te varázsod muzsikál

És rózsás kertben s rózsás temetőben

Körüllebegsz, mint az alkonyt az árny,

Megülsz szívemben, mint fecske faágon

S az örök éjbe zendülsz, ifjuságom!