Strófák a wartburgi dalnok-versenyből

Fehérruhás az én madonnám,

kihez köt fehér szerelem,

megvívok érte hősi tornán,

kiontom érte életem.

Halavány rózsaszínű bőre

rezegve tömjént párolog -

sirok, ha messziről belőle

csak egy sugárka rámcsorog.

Új tagja, újra nézve rája

új rózsaként nyíl szerteszét,

s a friss csokornak nedves bája

önti el érett termetét.

Dicsérje kő, dicsérje minden

angyali madonnám kegyét!

dalaim záporával hintem:

ruháját gyöngyössé tegyék.

Ruhája teste tagja is talán,

testével mintha öszefolyna

s e selyemhab a meleg, tiszta lány

illatos, illó ködje volna.

Áttetszik rajta minden mozdulat,

a fínom ideg-hárfa-háló

s selyemzúgásán dal gyulad

szivemben, soha el nem álló!

Halaványködü rózsabőre

éneket ekként párolog:

boldog, ha messziről belőle

csak egy sugárka rámcsorog -

S mily ujszerű, mily meglepő az arca,

ha szembeveti gyöngyös mosolyát!

Tekintetének gyenge gyémántkarca

üveglelkemet csengve metszi át.

Komoly nyakától halkan lefelé dől

lankára lágyan omlékony vonal,

s a fésű és tű szoros börtönéből

kigöndörödni vágyik az

aranyos barna haj.

Uj tagja, újra nézve rája

uj rózsaként nyíl szerteszét,

s a friss csokornak nedves bája

önti el érett termetét.

Ó, uj gyönyörüség, mit senki még nem érzett,

nincsen neved, hát hogyan hívjalak?

Uj vágyam uj nyila, uj mesterséggel élzett,

rád uj dal kéne, most talált szavak.

E régi rím, ez elavult alak

frissen kinyílt napod mily szégyenkezve zengi,

ó, uj vágy! Uj csoda a nap alatt!

Ó, uj gyönyörűség, mit még nem sejtett senki!

Vigyázz! tudod, szerelmem ég.

Úgy mint a tűz. Vagy mint a jég,

a jég mely ég és éget.

Szerelmem nem tej, nem fehér.

Itala bor. S a bora vér.

Vigyázz! megöllek téged!

Piros véredre szomjazom

ma megrészegszem én azon,

azon a piros véren.

Harci dal párzó énekem:

tudod nem kedves énnekem

a hófehér szemérem.

Ágynak az fázón búj alá

nem melegíti búja láng,

aludjon hát a gyáva!

mi vadak tépjük a lepelt

vérezzen arcot és kebelt

körmünk királyi vágya.

Nyálként és vérként omlani

csordulnak bűnös vágyai

körmünknek és fogunknak:

a szeszt lángjával nyaljuk el

a kín a kéjtől nem rug el:

kéjjé pirul kinunk csak.

Ugye hogy lázad ma dalom?

Tüzem tovább nem takarom:

áldott a meztelenség!

A kéjnek teljét akarom!

Jöjj vágyam, aljas hatalom,

legédesebb ellenség!

Jöjj vágyam, aljas hatalom,

vagyonnal áldozom neked

s élettel és erénnyel:

ép így tisztelték egykoron

arannyal a szent gyermeket

a mirrhával és tömjénnel...