Sugár

Hogy bomlanak, hogy hullanak

a fésük és gyürűs csatok:

ha büszkén a tükör előtt

bontod villanyos hajzatod!

Ugy nyúlik karcsú két karod

a válladtól a fürtödig,

mint antik kancsó két füle

ha könnyed ívben fölszökik.

Ó kancsók kincse! drága kincs!

Kincsek kancsója! Csókedény!

Hozzád hasonló semmi sincs,

szent vággyal nézlek téged én!

Eleven kancsó! életé,

kiben a nagy elixir áll,

amelytől élő lesz a holt

s a koldus több lesz, mint király.

Hogyan dicsérjem termeted?

A pálmafák, a cédrusok,

az árboc és a liliom -

az mind nem él, az nem mozog...

De benned minden izom él,

idegek, izmok és inak,

titkon mint rejtelmes habok

szélcsöndben is hullámlanak.

Amerre jársz, a levegő

megkéjesül, megfinomul,

s miként dicsfény a szent köré

testedhez fényköddel borul.

Kályhában fellobog a láng,

falon az óra elakad,

ha büszkén a tükör előtt

kibontod élő derekad.