Súgás az ősznek

Ősz, te sokat tudsz:

mert sétálsz furcsán és hallgatagon,

s hervasztó, irgalmatlan

szomorú szemeiddel

befigyelsz minden ablakon.

Ősz, te sokat tudsz,

s tudásod soha el-nem-vehető,

mert a halottak nagy-erősek

és tanítód a temető.

Ősz, te sokat tudsz

és ajtómat ha titkon benyitod,

mellém lopódzva böngészed ki,

miket szitálón, csöndesen

a papírra írok.

Ősz, te sokat tudsz,

de most nyílik a szám

s olyasvalamit súgok,

mit te se tudsz talán:

Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan

köd-váraktól köd-várakig,

van egy búsongó kis fiú,

van egy sóvárgó kis fiú, –

– ki ibolyákat álmodik.