SZÓLT AZ EMBER

Volt az ember. Járt, megállt, szétnézett,

Aztán azt mondta: Körtefa vagyok.

S gyökere lett a föld, dereka a magasság,

Lombja az ég

És körtét ettek a bogarak,

A madarak, az éhes csillagok.

Akkor tovább ment. Járt, megállt, szétnézett,

Aztán azt mondta: Szén és vas vagyok.

És csörömpölő acélműhelyekben

Tűzre dobta a nagy hegyeket,

Hogy a halállal és az új időkkel

Száguldják meg a versenyt dübörögve

Szédítő, karcsú expresszvonatok.

Szólt az ember, szólt, megállt és elment

S csak azt nem mondta, hogy ember vagyok.