Szakolca

By Gyula Juhász

Emlékek alkonyi arany porán át,

Hogy megszépültél csöndes, kis falucska,

Úgy éltem benned, jól rejtőzve, árván,

Mint remete, kit táplál mélabúja.

Mint őszirózsa, nyílt a szomorúság,

Mint viola, úgy virított a bánat

És a magány és sóvárgás belengte

Mint enyhe tömjén mindíg a szobámat.

S ha kútra mentek esténkint a lányok,

A vágyaim a távolokba mentek,

Csak álmaid maradtak. Halványan

Meglátogatnak, mint kísértetek

És mire ébredsz, járnak más határban

S te újra csonka, béna vagy, beteg.

A gyermekség foszlányai lebegnek

Körötted, mint ökörnyál a mezőn.