Szakolcai emlék

Pösze cseléd, kis tót leányzó

- Mint ódon morva oltárképeken -

Loholva ment ki a végállomáshoz,

Hogy estvére otthon legyen.

De a vonat - ó sorsunk gyorsasága -

Már vígan füttyent és eloldalog,

Ancsa tótul kérdezte: Moravába

Lekéstem már a vonatot?

Belenéztem nedves kökényszemébe,

Mely tágranyílt és kérőn rámmeredt

És láttam benne nagy, bús messzeséget,

Magát a mély, kék végtelent!