Szaladva fájó talpakon

Én csak azt szeretném tudni, mi lesz ezután?

Annyi lángon átláboltunk, annyi vad csudán,

annyi véres kínon, kékes dekadencián

égő lábbal állunk itt az Óperencián.

Partos Óperenciának semmisége int:

rá sem érünk félni tőle; megtorpanva mind

csak a kínt jajgatjuk, a bizsergő, tompa kínt,

kapkodva csallános táncban égő talpaink.

Ó, milyen bál bírt bennünket eddig hajtani?

Olyan e homály előttünk, mint a hajnali

köd a bús kicsapongónak, kinek ajkai

kínos csókoktól sebessek, tánctól sarkai.

Krisztus urunk, jőjj, jelenj meg méltóságosan,

fájó lábunk hűs kezedbe fogd jóságosan,

könnyel öntözd meg helyettünk imádságosan,

ne engedd, hogy elepedjünk ily halálosan!