Száll a hinta

Kicsi lélek, drága lélek,

lelkem ritka társa,

itt ül mellettem hallgatag,

mint mesebeli halk alak

és kész a ríkatásra.

Messze Ő, csak lelke itt,

így csöndes alkony-órán:

Simító, könnyes égi kincs,

hogy ne fájjon, ha senki sincs,

aki lehajol rám.

Míg nézzük egymást csöndesen

s az óra ütni hangol,

reánk talál vigasztalón

és átvibrál az asztalon

egy kis sugár a napból.

Aranyfonál, kis deszkaszál,

fényes égi hinta:

illeg-billeg fel s alá,

mintha gondunk hajtaná

és hintázgatni hívna.

Kicsi lélek, drága lélek, –

akkor összenézünk –

elhintázunk estelig,

örömmel minden megtelik

és kacagás a mézünk.

Sikongatunk szellem-szóval,

kéz kezet keresve!

Száll a hinta, röpve száll! –

– míg eltörik a deszkaszál

és rám borul az este.