Számadás a tálentomról

(Paul Claudel - Szép Ernő)

Gazda aki (mintahogy meg vagyon írva) három szolgádnak

Három tálentomot adtál aztán elmentél messzi vidékre

S szerzett az első hozzá ezeret és százat a második abból

A harmadik pedig elásta őrizve híven a kezérebízottat

Jól tudom én hogy ettől a harmadiktól visszaveszed majd

S adod annak aki ezeret és százat szerzett “ő pedig

Vettetik a Külső Sötétségbe ahol vagyon sírás és fogaknak

Tsikorgatása” jól ismerem én e mennyei kapitalizmust

Éppen azért látod mielőtt még jönnél kérdő szemeiddel

Rossz lelkiismeretem máris szűköl mentegetőzve

Mit tudom mi lesz itt meddig bírom az ostoba harcot

Melyben még azt a nyomorult obulust is kiirígylik a számból

Nem félem a halált de gyűlölöm a gyilkos emberevést

Egyszer lerágja a húst csontjaimról és lelkemről a csontot

S egy handabandázó szónok nokautol hiába kapkodom kobakom

A többit elvégzi a tömeg eltapossa még az emlékemet is

Halljad hát harc közben ezt a hevenyészett számotadást

Reggel dolgom volt délután is veszkődöm este álomtalanul

Roskadok ágyba s ha ezt elhebegem futok verekedni tovább

Itt minden reggel újra kell szülni magam újra perelni

Kézzel és lábbal esküdözni hogy élek s hogy van jogom élni

Mert minden reggel elfelejtik mindig meg kell magyarázni

De azért tudom még tompán ott sajog lelkem fenekén

S minden sejtemben s fájó inaimban s minden pillanatában

Ennek az órákra méretezett életnek hogy mire való az egész

Mire kaptam mire szerződtünk mit kell még befejeznem

Az úgy volt azzal a fényes tallérral még gyermeki korban

Rögtön felhajítottam szikrázni mert akkor sütött a nap

S mindjárt vettem is rajta Aladintól balzsamot egy csodaszert

Amivel ha bőröm bekentem az lettem ami akartam

(Mások számára nem magamért mert egy vágy hevitett csak

Abból élni amiért élek szétosztani és kimérni magam)

S voltam először szép kis barna gyermekhegedű mélyviola

Fáját régi mesterek kezerezgése edzette csengő új muzsikára

Hogy majd kijárom a cirkuszt s egyszer a “székekből összerakott

Emelvény ingó csúcsán trikómból kihúzom s elmuzsikálom a dalt

Mit régen hallottam egyszer zengeni és zokogni szívemben”

De nem jutottam odáig s úgytetszik most már nem is jutok el

Furcsa kalandos utakra kallódott el kézen-közön ez a hegedű

Valami vad nép ügynöke potomért megvette egy óriás Teleki-téren

Kamerunba került vagy hová az isten háta mögé ahol senki se tudta

Miféle szerszám legyen ez gondolták talán fegyver vagy mifene

Hogy bunkós a feje viszont hitványka nagyon mindjárt bereped

Odaadták hát a Nagy Főnöknek az hordta a fején egy darabig

Aztán rájött okosan hogy holmi tok ez kotyogó nagy üregével

S a két kacskaringós lyukkal kétoldalt így hát nyakába vetette

S színes kavicsot és más értékes pénzt hordott benne éveken át

Míg egy komoly és tudós kritikus afféle főpap Kamerunban

Egy nap rá nem jött (ki is nyilatkoztatta ünnepi szóval)

Hogy hangszer ez és nem fegyver és nem fejdísz és nem heveder

Elő is vették a Nagy Ünnepen s a legvénebb tudós karvezető

Szólaltatta meg mint Lehel kürtjét annak rendje-módja szerint

Vagyis hasmánt térdére fektette s két behemót fadarabbal

Öblös hátán szép tam-tam taktusra kiverte cifra vitézül

A nagy nemzeti himnuszt a hires “aj mojsza jekopika mingi”-t

Így járt a hegedü röstellem azóta se láttam érte nem felelek

De hiszen sokminden egyebet próbáltam azóta azzal a pénzzel

Voltam hegyes-élesrefent toledói penge szellemi harcban

Döfködtem és szurkáltam elegáns mulinékkel a planson

A “Nagy Szélmalomhoz” címzett panoptikum-csárda söntése mögött

Hol szájtátva s nem nagy bizalommal néztek üvegszemeikkel

A merev viaszfigurák Napoleon maszkja és Kopinics a bankrabló

Valamint Landru és Haarmann tömeggyilkos urak és Sztalin és Lloyd George

Míg aztán meg nem únta Balog Tuta hogy ott kapkodok a levegőben

S egy jókora lőcsöt ráejtett pengémre amitől darabokra szakadt szét

(Még most is röpködnek szerte szilánkjai mikor a penge sehol sincs)

No és voltam még bonyolult ravasz szerkezet drága zsebóra

Amilyent őseim raktak össze akik óriások és gyémántköszörűsök

Voltak a legenda szerint Hága és Hamburg és Amszterdam piacán

Jó óra volt remek időmutató kár hogy a szórakozott professzor a német

Anekdóta hőse lágytojást főzvén az órát bedobta a forró vízbe kezében

Tartván a tojást s az óra tönkrefőtt s a tojás fejelágya ott túl a határon

Még most se nőtt be hiába írja Herr Professor tanulmányát a fajokról

Mi voltam még istenem voltam teherhordó teve a karavánban

Míg ki nem szuperáltak egy nap kiderült untauglich nyomorult voltom

Hogy ál-púpot hordok hátamon szégyenére a tevetársadalomnak

Voltam papagáj és gramofón de a betanult és rámvésett szöveget

Mindig elrontottam “ex-tempore” belekukorékoltam magam is

Magam hangján mint a cigány aki azt mondja “kling” a pad alatt

Voltam klarinét és cimbalom és harmonika és mikor mulatni akartak

Talpuk alá Beethovent kezdtem játszani és Bach-oratóriumot

Jeles stréber is voltam mondhatom mikor erre próbáltam fanyalodni

Elszánván magam hogy karriért csinálok mint a diplomaták

Lévén szent csak a cél s az acél mely szentesíti az eszközöket

Pártot szervezek így s majd hatalomra jutok s diktálni fogok

(Lett volna mit) de ehhez persze kiabálni kell s váltani színeket

Zöldet és feketét és barnát aszerint mi az alap hangulatokban

Hát hiszen akkurátus kaméleon-gyík lett belőlem az már aztán igaz

Éppen csak az volt a baj mintahogy utólag mindig kiderült

Hogy mindig elvétettem bármily gyorsan forgattam színt és köpenyet

Zöld alapon kék voltam kéken sárga sárgán fekete fehér a feketén

Nem úgy mint a nagysikerű próféták s váteszek kik haragos-dacosan

Nyáron meleget prédikálnak és télen hideget fittyethányva veszélynek

Én nagyravaszul mérsékletet és hagyományt hirdettem a forradalomban

S a forradalmat és haladást mikor jött a Mult fehér lepedőben

Emlékeztek még a Schöberl-pamlagra mely nappal szék éjjel ágy

Hát én egy olyan Schöberl-bútor voltam egyetlen példány a gyárból

Amelyik nappal nyugodalmasan szétterül hivogatva aludni

Éjjel meg ugrálni kezd a szegény fáradt polgár párnája alatt

Végre is mit tehettem hasznos akartam csak lenni kétségbeesetten

Ha nem megy dicsfénnyel és babérkoszorúval hát menjen akárhogy

Ha nem kell szívemből a vér és nem kell agyvelő koponyámból

Hát akkor itt van üres koponyám s mellemből ez a görcsös izom

Összelappadva mint a duda amiből kifújták a levegőt

S akkor volt hogy tetszhalottat mímeltem el hagytam temetni magam

Hogy majd a nyű lekopaszt és csontjaimat kidobálja a föld

Főzzenek enyvet belőle vagy akármit csak ne vesszek kárba egészen

De furcsán jártam halljátok az a föld kijutott a régi Amerikába

Amikor nem volt még Hollywood tehát a maréknyi göröngyből

Amiben testem pihent nem hírneves filmszerző szökött fel az égre

Hanem egy törpe cserje csak fekete bogyókkal és gumógyökerekkel

Arra járt Drake Ferenc aki mint tudjuk a burgonya felfedezője

És visszahozott és krumpli-szívem büszkén dagadozva remélte

Hogy most végre megismer és méltányol hálátlan Európa-hazám

Úgy is látszott ám balsorsom nem hagyott el az új eledelt

Nem értették azt hitték a bogyója ehető s mert fanyar volt és keserű

Tűzredobták nem kellett s csak később mikor már égett a máglya

Jöttek rá a jó sült-krumpli szagról miként kellett volna kezelni

Így hát Gazda látod magad is elkövettem minden lehetőt

Éltem és igyekeztem és kereskedtem és kerestem a kamatot

Földormán és a földalatt is és pengettem és gurítottam előre

Amit kaptam és nem tehetek róla hogy mindig visszagurult

Most fáradt vagyok s ha ebben a percben szólna az ünnepi sófár

Jelezve hogy megjöttél szolgáid közt törvényt tenni azonnal

Lehet hogy fel se állnék tiszteletedre s ez a futó toll ki se hullna

Kezemből csak megállna s tünődve tenne pontot a be sem fejezett

Mondat közepén vagy mint a katona kit főbelőttek s állva marad

Vagy mint a pilóta a lezuhant gép roncsai közt nem igyekszik

Kikecmeregni drótok és rongyok közül bár van még benne lehellet

Bevallom és már csak magamnak dúdolok néha szórakozottan

Este az Üllői úton ha várni kell a gyéren járó ötösre

Magamat mulattatom holmi elméleti kérdés egyenletével

Hogy megtaláljam benne az ismeretlen kibontakozást

Ami úgyse kell senkinek minél nagyobb szükség volna rá annál kevésbé

Mert hisz a mai Európa nem élni hanem mindenáron megdögleni óhajt

Hát ennyi az egész parancsolj több nincs lehet hogy kevesebb

Lehet hogy valamivel több mint amivel világraszülettem

Akkor is szerényen (két kiló voltam) nem okozni fájdalmat anyámnak

Kétéves koromban odaadtam egy bömbölő kisfiúnak a paprikajancsit

Amit imádtam és amiért fájt a szívem hogy ne üvöltsön

Voltam szerelmes egyszer kétszer de csak úgy fogadtam el a szerelmet

Ha hittem vagy elhitették velem hogy jól esett adni belőle

Egyszer-kétszer megnevettettem egyszer-kétszer megríkattam az embereket

Volt egy jó mozdulatom volt egy válaszom talpraesett

Egyszer megállítottam egy robogó szekeret egyszer valakinek

Tanácsot adtam amitől megfordult “végzete” és “balsorsa”

Közben árkot ástak arcomon s a szakállam szürke borostás

Lenne ha hagynám nőni s szétmentek harapó fogaim csorbán

Nincs kedvem alakoskodni és ágálni és szerepelni és csereberélni

És sáfárkodni itt a számadás nem loptam semmit s híja ha volna

Legfeljebb annyi amennyit hozzátenni nem akartam vagy nem sikerült

Így találtam ezt a világot mikor idehozták s most ha úgy érzed

Hogy úgy hagyom itt ahogy találtam semmi se változott ám te ítélj

Gáncs vagy jutalom mindegy már s “ama külső Sötétség” se segít

Esküszöm nem fogok sírni és csikorgatni fogam odaát.