SZAPPANOSVÍZ

Im, - a hűs udvar téglakocka

vörösén előbb meglapul,

majd óvatosan, ágra-bogra

oszolva előrenyomul

a szappanosvíz, de megtorpan

s kis kék fején hol ott, hol itt,

szinte meglátni láthatatlan,

reszkető, apró csápjait,

amint az akadályt leméri.

Fel-alá futkos, mint a rab.

A szappanosvizet eléri

a halál és továbbhalad.

Még megrázza habos sörényét,

színe reszket, mint ideges

állatok bőre. Sárga fény ég

zöld-kék testén, melyet az est

hamvas ujjával nem talál már.

Nem lesz. De amíg ott remeg,

semmicske borzongása átjár, -

az én furakvó lelkemet

is megrezgeti vergődése,

én is szállnék s szállna az ág,

a ház, a szalma, felhő és e

sok egymáshoz kötött világ!