SZÁRADOK, TÖRŐDÖM

Száradok, törődöm,

korán elöregszem.

A sivatag földön

álmatlanul fekszem.

Éltető, friss nedvek

nagy eres husomba

nem öntenek kedvet

s epedek busongva.

Szemem is öregbül,

árnyékolja árok.

Könnyes bölcseség ül

rajta mint a hályog.

Gyors emlékpojácák

forgatnak meg ébren

s alva ujra játsszák,

mily bolondul éltem.

Nehéz ez a bánat,

nem birja az elme.

Ifjits meg, bocsánat!

Flóra szép szerelme!