Szavak a társaságban

Az emberek beszélnek:

hogy nyáron a hegyekben epret ettek

és este a sötét szobákba félnek

és egy színészen mekkorát nevettek

tíz éve, s anyjuk, ki a sírba régen,

egyszer milyen sápadt volt és mily éhes

és hogy röpült a sárkányuk az égen

és a kertjükbe volt egy régi méhes.

Mint őrültek tébolydák udvarába,

látják az illót, ami semmivé lett,

s nincs már, fejükbe csöngetyűz a kába

emlékezet és a tünékeny élet.

Csak én vigyázok réveteg szemekkel,

amíg e tarka zsibvásárt csodálom,

s a homlokom dörzsölve rezzenek fel.

mi ez az álom?