SZÉCHENYI TISZAI OSZLOPÁRA

Széchenyi áll itten. Meghalt. Nem hal meg az érdem:

Messze jövendőnek szűli örökbe fiát.

Széchenyi áll itten; végignéz mérnöki szemmel

S műve derék folytán helybehagyólag örül.

Mely riadalma soká vala édentáji mezőnek,

Dúlva, mit a kegyes ég s emberi szorgalom ad,

Széchenyi a sárkányt letöré félisteni karral:

Most kígyózva simúl oszlopa lábaihoz.

Dúlt az elem. Robogó özönét rettegve kis ember,

Hasztalanúl az eget jajja repeszti vala.

Széchenyi szól: s a tétlen erő munkára gyülekszik;

Széchenyi kezd: s ím őt hirdeti máris a vég.