SZÉDÜLET

Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék,

Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent,

A színek selymét és a hangok ércét

Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend.

Homályosan, mint félálom lidércét,

Még sejtettem a süllyedő jelent,

Egy kósza inger jött, de már nem érzék,

Felfogták még, s nem tudták, mit jelent.

Egy csöndes park előtt zsibbadtan álltam:

Szelíd csoportban tündérképre váltan

Leányok néztek rám - vagy rózsatők?

Úgy éreztem, az ég vállamra reszket,

S körültem csöndesen táncolni kezdtek

Nőszagu rózsák s rózsaszagu nők.