Szegény anyám csak egy dalt zongorázik.

Szegény anyám csak egy dalt zongorázik.

Egy árva dalt. Azt veregeti folyton,

és megbicsaklik elefántcsont ujja

a fekete-fehér elefántcsonton.

És elfelejti, próbálgatja egyre,

és szállni vágy, mint vérző sas a hegyre,

mert szállni tudna, szállni és röpülni,

de visszahúzza újra ezer emlék.

Ezt zongorázta kisleány-korában,

s mikor apuskával egymást szerették.

Ezt próbálgatta, amikor születtem,

és megtanulta, elfeledte csendben.

Jaj, mennyi vágy van benne, hosszu évek.

Egy szürke dalban egy szent, szürke élet.

Hogy össze nem rogy a szobánk alatta,

hogy össze nem rogy menten, aki hallja.

E dalban az ő ifjusága halt el,

s a semmiségbe hervadt vissza, mint ő.

Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer,

és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő.