Szegények karácsonyára

Sötét idők járnak fölöttünk,

a szív sötét, a szem komor,

amerre látunk, mindenütt csak

nyomor, nyomor, nyomor, nyomor...

Ki tartja még a régi jelszót,

hogy élni édes, élni jó?

A beteg föld nyitott sebére

vattaként hull a téli hó.

Kunyhókra hull, melyekben árván

guggol a tűzhely hidegen,

s lakóiknak nem kedves otthon,

de szörnyű, sivár, idegen.

Emberekről lerí az éhség,

a testük rongyokkal takart

s már szinte-szinte átkozódni

kezd, ki imádkozni akart...

Ó, hullj, szelíd hó, jöjj karácsony,

jöjj égi fényes, szép mese,

jöjj, fenyő, gyertya, csillagszóró,

szívünk a fény szerelmese.

Mesékre várunk, melyeket

el lehet hinni: mind igaz, –

csilingelő ezüstcsengőre,

amely vígasság és vigasz.

Figyeljetek hát: nem is régen

élt egy csodás, jó, kicsi szent.

Csodák történtek sírja mellett,

hová holtában lepihent.

Az arca szép volt, lelke még szebb, –

ó, sok-sok évszázadon át

megérzi még e föld lakója,

szűz lelke rózsaillatát.

Imáiban kegyes, szelíd volt,

tettében Jézusért merész.

Szegényt nem hagyott vígasz nélkül

Líziői kis szent Teréz.

Eljött közénk is most, ez estén,

kit a Szeretet Lelke hajt,

hogy elnémítsa, jóra váltsa

a zajt, a jajt, a földi bajt.

S ha kedvetek fel fog derülni

a szegény enyhülő baján,

gondoljátok meg: Ő jelent meg

a szegények karácsonyán.

Minden, mi itt van: csillogás,

nyugalommá vált félelem,

a karácsonyfa édes dísze,

cukor, liszt s minden élelem,

jó szó, szelídség, égi béke,

szeretetből kötött, puha

köntös a reszkető tagokra,

erős cipő, meleg ruha,

mind-mind a kis Szent adománya,

égből jött angyali követ

helyezte koldus asztalunkra:

Neki jár érte köszönet.

Az emberek csak eszközök

az égi irgalom kezén,

s minden tettük föl van jegyezve

az Isten aranylemezén.

Ha hálatelten gondolunk is

a jószívűekre, akik

adományokkal segítettek

s lelkükben irgalom lakik,

kik összeadtak sok-sok fillért,

ruhát, cipőt és kenyeret,

akiktől mind e számtalan

apró s nagy ajándék ered,

ha hálatelten gondolunk is

arra, ki földi jutalom

reménye nélkül gyűjtött-gyűjtött,

míg összegyűlt e szép halom,

ki sárba-hóba bandukolva

gyűjtötte a filléreket,

hogy ünnepet üljön ma este

a karácsonyi szeretet,

érdemüket meg nem dicsérjük,

nem fonunk nekik glóriát, –

kedves lelkük jutalmazását

Istenre bízzuk, aki lát,

Istenre, aki följegyezte

nemes szívük szép tetteit

és buzdítóul állította

eléjük égi szentjeit.

Ma, mikor szörnyű nyomorúság

arat a földön s a sírás,

kétszeresen kell megjegyeznünk,

amiket mond a Szentírás:

Ha egynek is a bús szegények

közül nyújtottatok vigaszt,

ital-vizet a szomjazónak,

bizony, Nekem tettétek azt.

Az Úr Jézus a földre szállott,

jászolban fekszik, mosolyog,

szívéből már csirázva indul

ezer megváltó nagy dolog.

A jószívek, kik adakoztak,

pásztorokként állják körül,

háromkirályként hullnak térdre

és a gyermek Jézus örül,

jobban örül, hogy van még bennünk

könnyet törölni akarat,

mintha elébe vittünk volna

tömjént, myrrhát és aranyat.

A zengedező angyalok közt

mosolyogva szemünkbe néz,

ki mindezt tette s így akarta:

Líziői kis Szent Teréz.

Boldog karácsony, csillagszórós,

adj boldogságot már nekünk!

A szegények karácsonyán

béke velünk! Béke velünk!