SZEGÉNYSÉG

Ez egy búsult térség, puszta és fövenyes.

Tele van tövissel, száraz, hitván, szennyes.

Csak bús barlangjai csikorognak benne,

Hol a szükség semmit hasznára nem lelne.

Rút szelek bújdosnak repdeső fövenyén,

Aki benne bolyong, csak sínlik reményén.

Éhség, rongy, gyalázat találtatnak rajta,

Hova a történet legtöbb embert hajta.

Világunk nagy része e térjen sóvárog,

Sív, rív s az avaron szomorún csavarog.

Itt csak a gazdagok átkoztatnak mindég,

Kiknél egy szegényült mindég kínos vendég.