SZEGET SZEGGEL

Jaj, a hátam, jaj a hátam

Odavan!

Szomszéd bácsi kiporozta

Csúfosan.

Átkozott a görcsös fütykös

Somnyele!

Mellyel engem oly pogányúl

Csépele.

Mért is tart hát kertet s benne

Körtefát?

És az isten rá gyümölcsöt

Minek ád?

Csábitólag kandikált a

Körte rám;

Csábjait ki már sehogysem

Állhatám.

Átugortam a palánkon -

Átesém!

Hogy megingott bele májam

És vesém.

S nem elég ez; szomszéd bácsi

Rajtakap,

S akkor jött még a valódi

Haddelhadd.

Én teremtőm! mért is értem

E napot?

Megrakott, hogy minden csontom

Ropogott.

Nesze, monda, nesze másik,

Harmadik!

És a mindentudó tudja,

Hányadik.

Jelen volt a holdvilág a

Lakzinál;

Búsan nézte: szomszéd bácsi

Mit csinál.

Fellegekből vett magára

Gyászmezet,

És megosztva szenvedésem

Könnyezett.

Ő, csak ő nem könyörűle

Egyedűl;

Három a tánc! monda, s egyre

Hegedűlt, -

Hegedűlt a bottal hátam

Közepén,

Keservesen, siralmasan

Jártam én.

…De’szen jól van! kiheverem

Én e bajt.

S visszakapja még a kölcsönt,

Vissza majd.

Tudjuk, hányat vert az óra,

Tudjuk ám!

Ön is rak a tüzre rosz fát,

Bácsikám.

Ablakunkhoz estenként mért

Sompolyog?

Vettem észre, hányadán van

A dolog.

Más szemében ő a szálkát

Megleli,

S az övében a gerendát

Feledi.

A deákné vászonánál

Ő se’ jobb:

Engem dönget a lopásért

S szinte lop;

Lopni jár ő, csókot lopni

Nénihez,

Míg anyánk a bibliában

Levelez.

Tegye lábát ablakunkhoz

Ezután:

Fogadom, nem nézek által

A szitán.

Megugratni vagy anyánkat

Hívom át,

Vagy leöntöm dézsa vízzel

A nyakát!