Székesfehérvárott

Hát ez ama hely, aholott

Az Árpádok laktak?

Ez a hamva leviharzott

Nyolc, kilenc századnak?

Valóban, az ős nagyságnak

Itt még romja sincsen.

Képe a mulandóságnak!

Hamu és por minden.

Elnézek a pusztaságon,

Ez utcákon végig.

Régi dicsőségnek - látom -

Csak a búja él itt.

És mint a hű méh sokáig

Ama lomb körül jár,

Honnan a raj anyja pedig

Régen elszállott már:

Úgy a rege jár e tájon,

Mult idők regéje;

Alig érthető immáron

Annak is igéje.

Csak a késő honfi-bánat

Érti még panaszát,

Midőn a bús éjszakákat

Együtt átvirrasztják.

És egymás karján bejárják

Az egész vidéket;

És egymásnak mutogatják,

Hogy itt mik történtek.

Itten állott az Elsőnek

Apostoli trónja;

Jeruzsálemi Endrének

Itt a koporsója.

Ős dicsőség, ősi nagyság

Kezdete és vége!

Itt minden füszál, kő, virág

Régi szent ereklye.

Hol e ködös szentegyház van,

Lépdele Szent László,

Aranyos hímes palástban,

Körüle sok zászló.

Felhő árnya, szél zugása,

Csörgése az érnek,

Csöndes, méla siratása

Elmult szép időknek.

E hallgatag utcákon itt

Nagy árnyékok járnak;

A harangok nevét zengik

Szent István királynak.

Ezek a fák, melyek itten

Búsan hajladoznak,

Hogy elmúlik végre minden!

Arról álmodoznak.

Nagy királyok széke hajdan

Ős Alba Regia.

Kegyeletes emlék mostan,

Hamvadó múmia.

Itt e vén torony előttem

Már inog is, látszik;

Egy sóhajtás még belőlem -

S a fejemre omlik...