SZENT JÁNOS LOVAGJA.

Fogadalmán a lovag

Jár-kél, fedve portúl;

Ott, hol nem szent a kereszt

S hölgybecsület csorbúl,

Vagy megtörve férfiszó:

Ront kezén a szablya,

Aki így tesz, a lovag:

Szent János lovagja.

Nő fetreng az útfelen,

Fázva, szomjan, étlen;

Meg van rontva nyavalyás,

Szerelem nevében!

,Hejh, tiporjon rám lovad!

S vérem folyni hagyja!’

Kiált a nő, s nem teszi

Szent János lovagja.

De a csábitó iránt

Nagy haragja gyúlad;

Boszú, részvét, szerelem

Mutatván az útat:

Nyomban űzi mindenütt,

Nincsen éje, napja;

Utóléri, megöli

Szent János lovagja.

Viadalban ölte meg,

Férfi ellen férfi!

S nem egy könnyen lehetett

Életéhez férni:

Végcsapást tesz, orcsapást

S a hős mellen kapja...

...‘Sebed vérzik, - szólt a nő -

Szent János lovagja!’

»Vérzik... s vérét mért szivod?«

‘Mérgezett vas érte!’

»Mért könyörgesz lelkemért?«

‘Életednek vége...!’

Izma bár érc, - szeme láng, -

S hősi lélek lakja:

Neki sárgúl, mint a fű,

Szent János lovagja.

Páncélban a szent vitéz

Kiteritve fekszik.

S amit tenni nem vala

Bátor a nő eddig:

Forró csókját a halott

Hült ajkára rakja...

Élve várt díjt - s halva nyer

Szent János lovagja.