Szenthegy

Hogy távolodunk tőle, egyre szépül

És egyre szentebb, szentebb lesz a hegy.

Fuvalommal, vagy viharral üzen:

Az nem lehet, hogy engem elfeledj!

Hogy távolodunk: egyre szebbé szépül,

S fénylőbben fénylik fel a hegy: a mult,

És minden, ami öléből kinőtt,

S örök ölébe némán visszahullt.

Minden fűszálon szűz harmat ragyog

És glóriát kap minden kis virág,

És a jegenyék holdezüstbe öntött

Honvédek: rendületlen katonák.

A kukoricás álmosan zörög

Bujdosnak benne szenvedéseink,

Amik már győzelemmé finomodtak, -

S üdvösségünk is átsuhan megint.

Hogy távolodunk: egyre szebbé szépül

A hegy és rajta minden kicsi szentünk:

Golgota lesz, hol a keresztet vittük,

És Táborhegy, ahonnan mennybe mentünk.