Szép

Szemben egy bérkaszárnya volt

Oldalt piros postaszekrény

A járda szélén, ahol megálltunk

Az eső alattomosan szitálni kezdett

Én a toronyóra felé sandítottam

Közben, hogy mégis mondjak valamit

Szórakozottan és félig tréfásan

Udvarolni kezdtem, hogy milyen szép

Mindenféle pongyola hasonlatban

És akkor, ahogy hirtelen ránéztem

Meghökkenve torkomon akadt a szó

A szemehéja lehunyódott és rebbent

És a szája kerekre ki volt nyitva

Mint egy kis csuka, ahogy kapkod a víz felszínén levegő után

Meg egy fürjecskefióka, ahogy

Piros bársonnyal kibélelt torkát tátogatja

És mint a selyempapír hajnalkavirág

Ahogy csapja az eső és bután szomjasan

Remeg és inog és kifordul és hagyja verni magát

Mert akkor én már közelhajolva,

Tágrameredten a kiváncsiságtól

És vadul és mohón és kegyetlenül

Dícsértem és magasztaltam

Hogy milyen szép és gyönyörű

Képtelenmód túlozva, fantasztikus szavakkal

És a szárnyas szó, csapkodó, százkarú korbács

Vastagon és langyosan

Csurgott végig az arcán az esővel együtt

Ami most már komolyan megeredt

És szemmel és szájjal beszívta és megduzzadt

És már igaz volt minden szó, amit mondtam

És akkor ijedten elhallgattam

És sarkon fordultunk és köszönés nélkül kétfelé szaladtunk

Sandán nézve kétoldalt, hogy látta-e valaki

Részeg madarak dobogtak

Nekilódulva, akadozva, elakadva.