SZÉP LENKA

Szép Lenka vár a part felett,

Csolnakján a halász,

Dalolván csendes éneket

A part felé vigyáz:

“Csak vissza, vissza, szép leány,

Szél támad és hullámot hány!”

Esdekve szól a szép leány:

“Nem én, halász, nem én,

Túlparton zöldell egy virány,

Kunyhó van közepén,

S zöld árnyak a kunyhó körűl,

Alattok, ah, kedveltem űl.

Szélvész között, zúgó habon

Rettegtet sok veszély,

Reményem mégis egy vagyon,

Tán partra hajt a szél!

S kit szenvedés, kit bánat ér,

Örömkönyűk a pályabér.”

Szép Lenka jön, s csolnakba száll,

Kormányt visz a halász,

Minden hullám csapásinál

Jobban, jobban vigyáz,

S a vész midőn ujúlva kél,

Mond Lenka: “Partra hajt a szél!”

“Nem lyány, nem partra hajt a szél,

Szél és hab ellenünk,

Veszélyes, ah, míg ember él,

Istent kisértenünk,

Hullám dagad s örvénybe száll,

Hullám között vár a halál.”

“Halász, szerencse jár velem,

Szerencsés csolnakod,

Nyúgot felől, o szerelem,

Dereng szép csillagod,

Nyúgotra vár a hű legény,

Nyúgot felé nem félek én.”

Szól Lenka, s a túlpartra néz,

Néz, s látja kedvesét,

Örömreszketve nyúl a kéz,

Hév önti el keblét,

És tűn előle víz, föld, ég,

Szemében forr csak lelke még.

De vérzik ő, a hű legény,

A part felett állván,

Kél a veszély, s húny a remény,

Már, már hal a szép lyány;

És új szél zúg, és új hab gyűl,

S a csolnak végképp elmerűl.

Lát a legény, s nem nyög, nem sír,

Nem érez, nem gondol,

Felnyílik kínja, mint egy sír,

S nem tudja merre s hol?

S gyors, mint villám felhőiből,

A hab közé félhalva dől.