SZEPTEMBER

Szúró zaj sír a légben, az utakon, a szél

Arcomba mintha fájó cserepeket söpörne,

Az ég kék fedelét egy zord ütés betörte,

Oly vak fényű az utca, oly baljóslatu mély.

És kinn a fák alatt, ott is valami titkos

Bűn sejlik, szőke lombon rőt foltok éktelenje,

Ó, jaj, véres kezét a síró lombba kente

Valami óriás, valami szörnyü Gyilkos...

Ne menjetek tovább, egy sárga hulla vár fönn,

A tisztáson a Nyár fekszik holtan, hanyatt,

Fejéről elgurult a víg szalmakalap,

S ruhájából komor szagokkal száll a párfőm.

Melléről messze még egy harsány szín ragyog,

Az utolsó virág tán, mit gomblyukába tett,

Vagy tán a tőr nyele, mely gőggel felmered,

És konok smaragd fénye a bús légbe fagyott...