Szeptemberi strófák

Bánatos gondokkal becézem

távoli Eszmény-királynőmet

s döcögő kocsi párna-mélyén

összevonom a felöltőmet.

Be hideg lett! Fagyos az arcom,

gémberült kezem is hideg –

Jaj, ami bennem most felfázik,

miért nem fáj mindenkinek?

Talán forró valaki szája,

de ha parázsló tűz-igéket

akar susogni, súgja ma –

Holnap engem a vér sem éget.

Az Élet előtt áll kocsim meg:

Bútorozott álmos kis szoba,

de nemsokára fel is mondom

s nem látnak többet itt soha.

Akik nyomomban kocsizgatnak,

akik már jobban szeretnének:

azoknak csak emlék leszek,

pár felszeszélylő furcsa ének.

Eszmény-királynőm, hitem, álmom,

egyetlen forró szenvedelmem:

papírra írt név lesz csupán

és asztalomon ott felejtem.

Elől lefosztott szürke erdő,

bús országút, ködbe haló,

s egy vénhedt lóra rá-rámorgok:

Gyü, te fakó! Gyü, te fakó!