Ó szerelem!

Tavasz, nem érzem régen mámorod már,

Mely illatoddal a szívemre ment

Bolond vágyakra bújtón s én, a kontár,

Játszottam sírva a szerelmeset.

Ma már megértem, mily meddő e játék

És mily csaló az illat és a vágy

S a szerelem, bús Pandóra-ajándék,

Fölsebzi balgák szívét és agyát.

Ó Szerelem, azért én nem tagadlak

És tartalak tovább is én Uramnak,

De egy tűnő árny többé nem zavar.

E vágy a végtelen ölébe tágul

S nem hervadó szépség örök borátul

Derűs ma már a lelkem s fiatal!