SZERELEM

Ó, mi gyönyörnek a lángja hevít!

Nosza fölajzom a lant idegit

Zengeni téged, o szent Szerelem,

Úr az időkön, a szellemeken,

Úr a világon, a lángon, a vészen,

Jársz diadalmas erőbe, merészen!

Te vagy az életi cél, te az üdv!

Boldog az óra, ha lángszived üt!

Boldog az ember, kit lángod emel,

Boldog a test is, a tiszta kebel,

Ha bele isteni csöppjei esnek

Mennyei tűznek, örök Szerelemnek!

Te vagy a fény, az erő: Szerelem!

Ujjaidon forog az Egyetem,

Ami betölti a szomju teret,

Te vagy a lélek, o szent Szeretet!

Téged imádanak mindenek itten,

Te vagy a Végtelen Elve, az Isten!

Istenek Istene! Büszke, remek,

Napja a tűznapok ezreinek,

Ős Eleve, kibül árad a lét,

Dics koszorúzza örökre fejét!

Te vagy a lényeg, a többi csak álom,

Jársz sugarakba fürödve, vidámon.

Tied a hatalom és az erő,

Mindeneket emelő s leverő;

Tied a föld buja rengetege,

Tied az ég ragyogó serege,

Tied e kincs soka, tied e bőség,

Tied az élet, a harc, a dicsőség!

Mennyei arcodat, ó, te dicső,

Nézni haláli gyönyörbe vivő!

Szinte leroskad a földi tetem

Üdvöd alatt, gyönyörű Szerelem!

Isteni mámor! Eléget a lángod!

Napszemeidbül a vész tüze árad!

Meghalok; érzem a gyilkos erőt,

Perzseli bennem a vért, a velőt;

Hév ölelésin a vér kiömöl,

Nincs kegyelem, soha semmi könyör;

Iszonyu gyönyöre még megöl engem,

Meghalok édes, ölő Szerelemben!

Árad a lényem a térbe tova,

Messzire, senki se tudja hova.

Megnövök, érzem a büszke tusán,

Fölmagasulva halálom után,

Megsokasul körülöttem az élet,

Ha Szerelemnek a lángja eléget.

Megnemesülve kitágul a kör:

Bennem is isteni véred ömöl,

Tűzviharidnak a lelke lobog,

Tűzgyönyörödnek az ajka vagyok.

Nem szünöm áldani szent neved itten,

S hinni tebenned igaz, örök, Isten!