Szerelmes fogadás

Mért epeszted bánatokkal

Lelkedet?

Ah, ne rontsd, ne rontsd azokkal

Kedvedet!

Mért remegsz szerelmesedtől?

Ah, ki ijjesztett el ettől

Tégedet?

Drága kincsem! csak te bírod

Szívemet,

Míg örökre puszta sírod

Eltemet.

Addig is, míg csak lehellek,

Tégedet forrón öllelek,

Hívemet.

Csak te is hívedre nézzél

Kedvesen,

Csókra új csókot tetézzél

Szívesen.

Így lehet hívségbe lennünk,

Karjainkon megpihennünk

Csendesen!

Jer, tekintsd meg e virágos

Kerteket,

Hol bocsát a hold világos

Színeket.

Csókjaink közt egybefolyjunk,

Új szerelmünkről danoljunk

Verseket.