SZERELMES KESERŰ HAZAFISÁG

Engem nem hívnak Párisok, Velencék,

Hol mint szökőkút, gyöngyöz életár,

Reám Hazám tarolt mezője vár -

Ó, csak tarolt ne volna! én is mennék!

Talán, talán úgy én is ott lehetnék.

De itt aszott a tépdesett határ

S hiába hullatom könyűm le, már

Nem sercen fű és nem libegnek lepkék,

Mert Istenúr hogy szántsa, bérre vár

És semmim sincsen, amivel fizetnék,

És hitem összedől, mint kártyavár:

Jaj, Sorsunk elvesztette bús lelencét!

És szívem sincs, odadtam régen már

Egy szőke lánynak e fakult szelencét.